Chapter four

Heyo Blarry Shipperek! :)
Újabb résszel érkeztem, kicsit késve, mint mindig, de mostantól hamarabb hozom a részeket, vagyis megpróbálom :)

Ha tetszett a rész hagyjatok nyomot magatok után ;)

Üdv: Lucia

••••••••••••••••••••••••

Blair szemszöge

   A világ megállt forogni. Az idő telni. Az emberek mozogni. Mi történt? A testem ellazult, a fejem eltompult. Azon kívül, hogy valami van a húgommal, mást nem fogtam fel.

   – ROSE! – Harry hangja tört be a fejembe. Megilletődve pillantottam az aggódó zöld szemekbe, amik engem fürkésztek.

   – Rose, jól vagy? – Cathy is betört a tompaságba. Kezét a vállamra tetette, de az ő kezén kívül másikat is éreztem magamon. Meleg, nagy, erős.

   – Harry, kérlek, vidd őt haza!

   – Rose! Rose, térj már magadhoz! Amy-ről van szó! – ez az utolsó. Észhez tértem.

   – Mi történt? Úristen, haza kell mennem. – amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam Harry öléből és az öltöző felé rohantam. Feltéptem a szekrényemet, ledobtam a magas sarkúmat, felkaptam a nadrágomat, a kabátom, felhúztam a csizmámat és azonnal mentem a bejárat felé.

Harry szemszöge

   Beindítottam a motort és beálltam a bár ajtaja elé. Az anyósülés oldalán kinyitottam az ajtót, hogy Rose azzal se bajlódjon. Pont abban a pillanatban ki is rontott, arcán egy minimális megkönnyebbülés suhant át. Bepattant a kocsiba, becsapta az ajtót és becsatolta magát. Szinte remegett, olyan ideges volt.

   – Köszönöm. – suttogta. Biccentettem és gázt adtam. A kerekek csikorogtak, ahogy elindultunk.

   – Várj, ne arra! – szólalt meg, amikor balra akartam kanyarodni.

   – Mi? Miért, hiszen arra laksz! – néztem rá értetlenül. Megrázta fejét, ami miatt a barna tincsei ugrálni kezdtek.

   – Nem, nem arra.

   – Akkor a múltkor miért arra vezettél? – az értetlenségem egyre jobban nőt, befészkelte magát a csalódottság.

   – Harry, kérlek. Pár napja, ha ismerlek, nem mondhattam meg, hogy hol lakok. – forgatta a szemeit. Élesen befékeztem egy piros lámpánál, majd idegesen felé fordultam.

   – Akkor ez miért más helyzet? – kérdeztem. Ő is felém nézett, szemei könnyesek voltak, az ajkát harapdálta, teljesen kétségbe volt esve.

   – Úristen, Rose, ne nézz így rám, mert nekem lesz bűntudatom. – sóhajtva néztem vissza az útra, majd ugyanúgy, hogy z előbb elindultam.

   Pár perccel később egy lepukkant lakópark előtt álltam meg. Rose azonnal kiugrott a kocsiból, nem törődve azzal, hogy még nem álltam meg. Leállítottam a motort és rohantam utána.

   A háznak, ami előtt megálltam, csak az egyik ablakából szűrődött ki fény, de látszott, hogy sokan mászkálnak bent.

   – Blair! – zokogott fel Amy. A tekintetem az apró kislányra siklott, aki reggel még vigyorgott, most viszont úgy zokogott, mintha vége lenne a világnak. Rose.... vagyis Blair lehajolt hozzá és szorosan átkarolta. A házból közben hozták ki a bútorokat és egyéb tárgyakat.

   – Menj be, intézkedj, én kint maradok Amy-vel. – álltam meg mellette. Leguggoltam hozzájuk. Blair biccentett és berohant a házba.

   – Hé, Amy, emlékszel rám? – kérdeztem először tőle. A fejét rázta, kicsit megszeppent. – Ne félj, én voltam reggel a cukrászdában. – aprót biccentett. – Hogy hívják a macidat? – intettem a plüssre, amit szorongatott.

    – Bruci. – felelte hüppögve. Jobban megnéztem a macit, ami mosolygott, így már tudtam, hogy hogyan vidítsam fel őt.

   – És szerinted boldog, hogy így lát téged? – próbáltam szomorú képet vágni én is.

   – Bruci erős, sosem szomorú. De most nem is boldog. – ránézett a macira, ami még mindig ugyanúgy mosolygott.

   – Tudod, az erős nagylányok nem sírnak. A nővéred sem sír. Mert egy erős nagylány. Pont mint te. És ha mosolyogsz és nevetsz, akkor nem csak a macid lesz boldog, de Blairnek is sokat segítesz. – kicsit elgondolkodott, majd hangosan szipogni kezdett, a szemét a pólója ujjába törölte és máris vigyorgott. Halkan kuncogtam rajta, majd a kezembe kaptam őt. Pár perccel később Blair jött ki a házból, 3 teli táskával. A tekintete megakadt rajtam és Amy–n, fogalma sem volt arról, hogy értem el, hogy a húga mosolyogjon.

   – Harry, vissza tudnál minket vinni? – állt meg előttem a táskákkal. A szeme könnyes volt, mint akiben eltört valami. Beültettem Amy–t hátra, beraktam a táskákat a csomagtartóba, de mielőtt Blair beszállt volna elkaptam a kezét.

    – Kilakoltattak? – néztem mélyen a szemébe. Az enyémhez képest, neki világosabbak voltak a szemei. Aprót biccentett, az arcán könnyek folytak végig. Megfogtam az alkarját és magamhoz húztam.

   – El fogják tőlem venni Amy–t. – zokogott a vállamba. Teljesen kétségbeesett volt, szó szerint kirántották alóla a talajt. Hiába gondoltam valami alternatívára, csak egy valami ugrált a fejemben.

   – Költözz hozzám. – suttogtam. A teste megmerevedett, hátrébb hajolt, hogy a szemembe nézhessen.

   – Harry, ez.... ezt nem lehet. Én nem tudom.....nem jó ötlet....és Amy is......nem akarom, hogy az életébe kerülj, majd kilépj. Az nem tenne jót neki. – a szabadkozások csak úgy csúsztak ki a csodás rózsaszín ajkain. Az arca vörös volt, amit úgy is láttam, hogy a fejét félre fordította. Kicsit közelebb hajoltam a füléhez.

   – Neki, vagy neked, Blair? – újra rám nézett, amint kiejtettem a nevét. A szemén látszódott valami....mint, aki beindult.

   – Egyikünknek sem. – rázta meg a fejét és az izgatott pillantása is eltűnt.

   – Rendben. – adtam be a derekam. – Akkor ez ideiglenes. Ameddig találsz új lakást, addig lakhatsz nálam. Felajánlom. Rajtad áll, hogy elfogadod–e. – egy lépést hátráltam, széttártam a két kezem és vártam. Na, meg persze imádkoztam, hogy belemenjen.

   Nincsenek hátsó szándékaim, nyílt lapokkal játszok, de Blairnek csak lassan engedem megnézni a lapokat. Azok után, ami a bárban történt biztosan garantált a minden reggeli merevedésem.

   – De csak pár hétre.

Blair szemszöge

   Beszálltam az anyósülésre, becsatoltam magam, szóltam Amy–nek is, aki még mindig mosolygott. Úgy tűnik Harry nem csak engem varázsolt el.... Vagyis nem csak rám van hatással...a velem egykorúakra.

   – Hova megyünk? – kérdezte álmosan Amy, amikor már több mint 20 perce autóztunk. Ásítva megdörgölte a szemét, a feje jobbra–balra dülöngélt.

   – Pár éjszakát Harry–nél töltünk. – fordultam hátra. Szinte már elaludt. Reggel Azt hittem a nap fő problémája Kyle lesz. Mekkorát tévedtem.

   – Harry a.....bará....tod? – kérdezett újra, már félálomból. Harry–re sandítottam, akinek huncut mosoly ült az arcán.

   – Öhm....nem, szívem. – mondtam végül. Amy már csak motyogott rá valamit, biztosan elaludt.

   – Nem fogok megsértődni, amiért letagadtál Minket Blair. – sóhajtott Harry. Szomorú ábrázattal fordult felém, amin nevetnem kellett. Követve a példámat elmosolyodott.

   Még öt perc autókázás után egy kétszintes ház előtt állt meg. Azonnal szégyellni kezdtem magam, hogy nehogy valami pénzéhes szukának nézzen. Gyorsan beállt a garázsba, leállította a motor és engem nézett. Az utastérben az egyetlen fényforrást a kis lámpa jelentette.

   – Szóval.... Te valami gazdag csávó vagy, igaz? – kérdeztem kínosan. Halkan nevetett és a fejét rázta.

   – Amennyit én keresek az a cukrászdából és az étteremből folyik be, de apám ezt a pénzt befekteti, majd visszaadja. – vont vállat. Mint akit ez nem igazán érdekel.

   – Nézd... én nem azért jöttem, mert a pénzed kell, sőt nem is tudtam, de feltűnhetett volna, mert akkora borravalót adtál és.....

   – Blair! – nevetett. Kezét az állkapcsomra támasztotta és a hüvelykujjával befogta a számat.

   – Sejtettem, hogy nem kell a pénzem, mert megpróbáltad visszaadni.

   – Öhm...nos, izé.... – az ujjával a számon motyogtam, próbáltam a szemébe nézni, de ő csak az ajkamat fixírozta. Teljesen kiszáradtak, kénytelen voltam megnyalni őket, ezzel együtt az ujját is. Azt vártam, hogy ezután elveszi, vagy valami, de nem. Zöld szemét újra az enyémbe fúrta, és most úgy csillogott, mint egy macskáé, aki a kiszemelt prédáját akarja felfalni .És ezt is akartam. Hogy felfaljon.

   – Menjünk be. – suttogta. Egy súly szakadt rám, amitől sehogy sem tudtam szabadulni. Bólintottam és kiszálltam. Próbáltam a csalódottságomat palástolni.

   – Hagyd csak! – szólt át a tető felett, amikor Amy–t akartam kihámozni hátulról. – Menj fel nyugodtan. – biccentett egy fehér ajtó felé. Ismét bólintottam, majd az előbb említett ajtó felé mentem. Felkapcsoltam a villanyt, majd egyesével véve a fokokat, elindultam az emeletre.

   A fenti látvány még jobban meglepett. Felkapcsoltam egy újabb lámpát és úgy csodáltam a lakást. Az ajtó egy hatalmas modern nappaliba nyílt. Az egyik fala full üveg volt, a másik világos bézs színű fekete bútorzattal. Vele szemben egy ugyanolyan színű sötét kanapé, mögötte étkezőasztal, amerikai konyha stílusban kialakítva. Tátott szájjal ámultam.

   – Blair. – szólított meg Harry a hátam mögül. Hátranéztem és egyből elvigyorodtam a látványon, ahogyan a húgomat tartotta. Elindultam azon a folyosón, amin ő is, valószínűleg a hálók felé.

   – Szóval.... Ez itt balra az én szobám, a jobb lesz a tietek, ha nem baj, hogy ketten vagytok együtt. – amikor bólintottam folytatta. – Ez itt szemben a fürdő, ami két oldalról is járható, szóval, ha nem akarsz társaságot, akkor javaslom, hogy zárd be. – kacsintott rám egyet. Nyeltem egy nagyot, mire láttam, hogy szívesen nevetne. Benyitott a mi szobánkba. Mármint Amy és az én szobámba.

   – Itt van egy csomó takaró, törülköző, paplan. Ide betehetitek cuccaitokat. Van egy francia ágy és egy egyszemélyes. Minden világos? – fordult felém, miután a húgomat lerakta az ágyra.

   – Igen. – helyeseltem.

   – Remek. Gyere! – megfogta a kezem és kihúzott a szobából. Levezetett azon a pár lépcsőn, ami a folyosó elején volt, majd be a nappaliba.

   – Az üveg ütésálló, nem nyílik ki, semmi, szóval biztonságos. Ott oldalt.... – mutatott balra. – van egy kallantyú és el lehet húzni azt a panelt és szabad az út az erkélyre. – rám nézett, hogy érthető–e, de engem csak az foglalkoztatott, hogy még mindig a kezemet fogta.

   – Blair! – nézett rám vigyorogva. Azonnal kizártam minden gondolatomat.

   – Igen?

   – Nem vagy éhes? – kérdezte, valószínűleg sokadjára. Idétlenül bólintottam, mire a konyhába húzott. Itt minden kontrasztban volt. A padlólap, a konyhapult és az oszlopok feketék, a bútorok fehérek voltak. Illett Harry-hez ez a letisztultság.

   – Mire vágy? – kérdezte Harry a hűtőből. Rád! Mondta volna a szám, de még idejében észbe kaptam.

   – Hogy mi? – a kérdésemre elfordult a hűtőtől és engem méregetett, ugyanazzal a magabiztos vigyorával, amit már párszor láttam.

   – Mire....Vágysz....Blair? – tudta. Már tudta, hogy ha így beszél, akkor milyen hatással van rám. Nyeltem egy nagyot. Valahogy ki kellett kerülnöm ezt, nem akartam hülyeséget mondani.

   – Én...öhm... egy kis rántottát? – egy helyben toporogtam, a cipőm órát nézegettem, majd az övéi is megjelentek a látóteremben. Egyik ujját az állam alá támasztotta és felemelte. Sötétzöld szeme az arcomat vizslatta, nyoma sem volt az előbbi játékosságnak. Mély, reszketeg levegőt vettem, a tekintete először a számra, majd a melleimre siklott.

   – Harry! – szóltam rá haragosan, amikor a zöld smaragdok még mindig nem a szememet nézték. Lehajtotta a fejét és mélyen felnevetett.

   – Olyan piszkosul ártatlan vagy. – a hangja még mélyebb, még rekedtebb volt. Kirázott a hideg, de a teste olyan jó meleg volt, hogy szinte utána is léptem, amikor ő hátra.

   – Hogy szereted a rántottát? – micsoda témaváltás!Visszaállt a pulthoz, felütött pár tojást, majd fűszereket vett elő.

   – Sosem ettem különleges rántottát, csak amit én gyorsan összedobok. – vontam vállat. Testtel még a pult felé fordulva, de hátra nézett rám. Őszinte mosoly ült az arcán, a két aranyos gödröcskével együtt.

   – Akkor ígérem ez lesz a legjobb.

   Több hozzávalót is elővett, zöldséget, húsokat és azt is a serpenyőbe dobta. Olyan könnyedén mozgott a konyhában, látszott rajta, hogy ért hozzá. Ameddig ő a vacsorát készítette én megterítettem a pulton, ami elválasztotta a nappalit. Harry kiszedte a rántottát két tányérra, a serpenyőt a mosogatóba dobta, majd beletörölte a kezét a vállán lógó konyharuhába.

   – Jó étvágyat! – mondta, ahogy levágódott mellém. Nem kezdett el egyből enni, engem nézett. Felszúrtam a villámra egy kis tojást, majd bekaptam. Elképesztő íze volt. Annyi fűszert éreztem rajta, a zöldségek, a hús és a sajt olyan finom ízt kölcsönzött neki.

   – Ez nagyon jó! – nyögtem fel. Amint észrevettem magam elvörösödtem. Harry arcán önelégült vigyor jelent meg, már tudtam, hogy valami perverz visszavágás jön.

   – Remélem nem csak a rántottámra fogod ezt mondani. – rám kacsintott, majd elkezdte lapátolni a vacsoráját.

   Égő vörös fejjel ültem végig, ameddig befejeztük. Harry elpakolta au edényeket, majd el is mosta őket, én pedig az izmos hátát néztem addig. És egy kicsit lejjebb is.

   – Tetszik amit látsz? – Harry hirtelen megfordult, elégedett vigyor ült az arcán, ahogy elindult felém. Beszorított vadnak éreztem magam, ahogy pult és közé szorultam. Hátamat amennyire csak tudtam nekipréseltem a kőnek és vártam.

   Pár centire állt meg tőlem, két karjával a derekam mellett támaszkodott. Idegesen nyeltem egyet, amikor a szemébe néztem. Láttam, amint az eredetileg pajkos tekintet átalakul valami sötét és izgatóvá. Tekintete végigsiklott a testemen és megint, mint a kocsiban, úgy nézett rám mintha fel akart volna falni.

   – Blair. – suttogta, már szinte az ajkaimra. Teljesen bezsongtam tőle. A szappan és öblítő illata keveredett egy kis izzadtsággal és a bár szagával, de még mindig bódító volt. Éreztem, hogy megremeg a térdem, ezért erősebben markoltam a pultot, amihez a teste teljesen hozzászorított.

   – Harry? – suttogtam én is. A szemhéjam megremegett, majd le is csukódott. Egy tizednyi másodperc sem telt el, hogy Harry ajkai az enyémre tapadjanak. Finom volt, új ismerkedő, elengedtem magam. Kezemet a vállára csúsztattam, majd fel a tarkójára és bele a göndör tincsekbe. Akkor így történt a múltkor is. Karját a derekamra fonta, erősen magához szorított, majd megharapta az ajkamat. A hirtelen érzés meglepett, nem fájt, inkább izgató volt. Engedelmesen felnyögtem, ajkaim elnyíltak. Meleg nyelve először az ajkamat, majd a fogamat és a nyelvemet nyalta végig. Van az a klisé rész, hogy a csók közben az emberek nyelve táncol, de is olyan volt. Ő szívta az enyémet, én az övét. Teljesen elvesztettem az eszem, levegőt is alig vettünk. Ez akkor tűnt fel, amikor a combomnál megragadva felrakott a pultra, majd áttért a nyakam csókolására. Óvatosan harapta, szívta, pont úgy mint a bárban.

   A kulcscsontomon félrehúzta a pólómat, így ott is végigcsókolta, majd visszatért az ajkamhoz. Még követelődzőbben csókolt, szilárd volt és kemény, mégis puha. Halkan nyöszörögtem, ahogy újra ráharapott. A hangom kizökkentette, hátrébb hajolt. Homlokát az enyémnek támasztotta, lihegtünk, a lélegzetünk egybeolvadt.

Harry szemszöge

   A halk nyöszörgése visszarántott, visszanyertem az ónuralmamat. Az ajka nedves, meleg és duzzadt volt és reméltem, hogy a lenti is. Tudtam, hogy még korai lenne tovább menni, de annyira csábított a tudat, hogy egy csók mit tesz vele.

   Újra odahajoltam, ismét megcsókoltam, de most gyöngéden. Az alsó ajkát kicsit beszívtam, majd el is engedtem. Zöld szeme értetlenül meredt az enyémbe. Mellkasa erősen és gyorsan mozgott fel és le. Vonzotta a tekintetemet, de ellenálltam a kísértésnek. Hidd el Blair, ez csak a kezdet volt!

   Pár lépés távolságot hagytam magunk között, segítettem leszállni neki a pultról. Szívesen vettem volna a vállamra és vittem volna a szobámba, hogy addig dugjam, míg a nevét is elfelejti, de volt benne valami más. Más, mint a legtöbb nőben. Talán az ártatlansága, a kitartása, a hűsége, a szeretete.

   Egymást néztük pár percig, szerintem egyikünk sem fogta fel, mi is volt ez. Végignéztem az arcán, a homloka kicsit fénylett a verítéktől, a szeme ragyogott, az ajka... oh azok az ajkak!Enyhén még csillogott, kicsit duzzadt volt és elnyíltak. Hallani akartam, ahogy könyörög azokkal az ajkakkal. Érezni akartam. Az arcomon, a testemen....a farkamon. Ahogy néztem éreztem, hogy egyre keményebb vagyok, de tudtam, hogy nem mehetek vele messzebbre.... még.

   – J–jó éjt. – nyögte ki halkan. Visszanéztem a szemébe, ami még mindig arról árulkodott, hogy be van indulva, de már alábbhagyott a lelkesedés. A tekintetem lesiklott a nyakára, amin apró, halvány rózsaszínes–lilás foltok jelezték, hogy hol csókoltam őt.

   – Jó éjt, Blair. – biccentettem. A teste megrázkódott, amint kiejtettem a nevét. Megismételte a mozdulatom, majd szinte elmenekült előlem. Majdnem hasra vágódott, bal válla felett visszanézett rám, de végül csak elért a szobájába.

   Elpakoltam a maradék edényeket, hátha közben is lankad a vágya., ám nem ez volt. Enyhén idegesen lecsaptam a rongyot a pultra és a szobámba mentem. Ledobtam az ingemet, a farmeromat, majd minden ruhám egy kupacban volt lehányva a szoba sarkában. Meztelenül álltam a szobámban, még mindig kemény farokkal és vártam. Annyira feszült voltam, ki is akartam elégülni, de jobb szerettem volna, ha Blair ebben segít azért. Így kénytelen voltam a saját kezemmel, de az ő képével beérni.

Blair szemszöge

   Értetlenül ültem az ágyamon. Amy mellettem szuszogott, csak ennyit hallottam a csendben, majd Harry szobája felől egy halkan átszűrődő nyögést. Vajon ő most....?Megráztam a fejem, hogy Harry minden varázserejét kihullajtsam magamból. Semmi haszna.

   Valahogy kikászálódtam a fürdőbe, azonnal bezártam a másik szoba felöli ajtót, majd a tükörképemet vizslattam. A szemem csillogott, az ajkam duzzadt volt, még éreztem benne a lüktetést, a szívást, a harapást. A hajam kócos volt, fel sem tűnt, hogy Harry beletúrt. De a nyakam....Harry kiszívta a nyakamat!

   Talán dühösnek kellett volna lennem, de nem voltam. Ez emlékeztetett arra, hogy milyen volt őt csókolni. De az a félreérthetetlen nyögés. Harry ugye nem azért hozott ide, mert akar tőlem valamit szexuálisan is?

   Kinyitottam a Harry oldali ajtót, majd visszamentem a szobámba. Eseménydús este volt, mit ne mondjak. Inkább nap, mint este.