Újabb résszel érkeztem, kicsit késve, mint mindig, de mostantól hamarabb hozom a részeket, vagyis megpróbálom :)
Ha tetszett a rész hagyjatok nyomot magatok után ;)
Üdv: Lucia
••••••••••••••••••••••••
Blair szemszöge
A világ megállt forogni. Az idő telni. Az
emberek mozogni. Mi történt? A testem ellazult, a fejem eltompult. Azon kívül,
hogy valami van a húgommal, mást nem fogtam fel.
– ROSE! – Harry hangja tört be a fejembe. Megilletődve
pillantottam az aggódó zöld szemekbe, amik engem fürkésztek.
– Rose, jól vagy? – Cathy is betört a tompaságba.
Kezét a vállamra tetette, de az ő kezén kívül másikat is éreztem magamon. Meleg,
nagy, erős.
– Harry, kérlek, vidd őt haza!
– Rose! Rose, térj már magadhoz! Amy-ről van
szó! – ez az utolsó. Észhez tértem.
– Mi történt? Úristen, haza kell mennem. –
amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam Harry öléből és az öltöző felé
rohantam. Feltéptem a szekrényemet, ledobtam a magas sarkúmat, felkaptam a
nadrágomat, a kabátom, felhúztam a csizmámat és azonnal mentem a bejárat felé.
Harry szemszöge
Beindítottam a motort és beálltam a bár
ajtaja elé. Az anyósülés oldalán kinyitottam az ajtót, hogy Rose azzal se
bajlódjon. Pont abban a pillanatban ki is rontott, arcán egy minimális megkönnyebbülés
suhant át. Bepattant a kocsiba, becsapta az ajtót és becsatolta magát. Szinte
remegett, olyan ideges volt.
– Köszönöm. – suttogta. Biccentettem és gázt
adtam. A kerekek csikorogtak, ahogy elindultunk.
– Várj, ne arra! – szólalt meg, amikor balra
akartam kanyarodni.
– Mi? Miért, hiszen arra laksz! – néztem rá
értetlenül. Megrázta fejét, ami miatt a barna tincsei ugrálni kezdtek.
– Nem, nem arra.
– Akkor a múltkor miért arra vezettél? – az
értetlenségem egyre jobban nőt, befészkelte magát a csalódottság.
– Harry, kérlek. Pár napja, ha ismerlek, nem
mondhattam meg, hogy hol lakok. – forgatta a szemeit. Élesen befékeztem egy
piros lámpánál, majd idegesen felé fordultam.
– Akkor ez miért más helyzet? – kérdeztem. Ő
is felém nézett, szemei könnyesek voltak, az ajkát harapdálta, teljesen
kétségbe volt esve.
– Úristen, Rose, ne nézz így rám, mert nekem
lesz bűntudatom. – sóhajtva néztem vissza az útra, majd ugyanúgy, hogy z előbb
elindultam.
Pár perccel később egy lepukkant lakópark
előtt álltam meg. Rose azonnal kiugrott a kocsiból, nem törődve azzal, hogy még
nem álltam meg. Leállítottam a motort és rohantam utána.
A háznak, ami előtt megálltam, csak az egyik
ablakából szűrődött ki fény, de látszott, hogy sokan mászkálnak bent.
– Blair! – zokogott fel Amy. A tekintetem az
apró kislányra siklott, aki reggel még vigyorgott, most viszont úgy zokogott,
mintha vége lenne a világnak. Rose.... vagyis Blair lehajolt hozzá és szorosan
átkarolta. A házból közben hozták ki a bútorokat és egyéb tárgyakat.
– Menj be, intézkedj, én kint maradok Amy-vel.
– álltam meg mellette. Leguggoltam hozzájuk. Blair biccentett és berohant a
házba.
– Hé, Amy, emlékszel rám? – kérdeztem
először tőle. A fejét rázta, kicsit megszeppent. – Ne félj, én voltam reggel a
cukrászdában. – aprót biccentett. – Hogy hívják a macidat? – intettem a
plüssre, amit szorongatott.
– Bruci. – felelte hüppögve. Jobban
megnéztem a macit, ami mosolygott, így már tudtam, hogy hogyan vidítsam fel őt.
– És szerinted boldog, hogy így lát téged? –
próbáltam szomorú képet vágni én is.
– Bruci erős, sosem szomorú. De most nem is
boldog. – ránézett a macira, ami még mindig ugyanúgy mosolygott.
– Tudod, az erős nagylányok nem sírnak. A
nővéred sem sír. Mert egy erős nagylány. Pont mint te. És ha mosolyogsz és
nevetsz, akkor nem csak a macid lesz boldog, de Blairnek is sokat segítesz. –
kicsit elgondolkodott, majd hangosan szipogni kezdett, a szemét a pólója ujjába
törölte és máris vigyorgott. Halkan kuncogtam rajta, majd a kezembe kaptam őt. Pár
perccel később Blair jött ki a házból, 3 teli táskával. A tekintete megakadt
rajtam és Amy–n, fogalma sem volt arról, hogy értem el, hogy a húga
mosolyogjon.
– Harry, vissza tudnál minket vinni? – állt
meg előttem a táskákkal. A szeme könnyes volt, mint akiben eltört valami. Beültettem
Amy–t hátra, beraktam a táskákat a csomagtartóba, de mielőtt Blair beszállt
volna elkaptam a kezét.
– Kilakoltattak? – néztem mélyen a szemébe.
Az enyémhez képest, neki világosabbak voltak a szemei. Aprót biccentett, az
arcán könnyek folytak végig. Megfogtam az alkarját és magamhoz húztam.
– El fogják tőlem venni Amy–t. – zokogott a vállamba.
Teljesen kétségbeesett volt, szó szerint kirántották alóla a talajt. Hiába
gondoltam valami alternatívára, csak egy valami ugrált a fejemben.
– Költözz hozzám. – suttogtam. A teste
megmerevedett, hátrébb hajolt, hogy a szemembe nézhessen.
– Harry, ez.... ezt nem lehet. Én nem
tudom.....nem jó ötlet....és Amy is......nem akarom, hogy az életébe kerülj,
majd kilépj. Az nem tenne jót neki. – a szabadkozások csak úgy csúsztak ki a
csodás rózsaszín ajkain. Az arca vörös volt, amit úgy is láttam, hogy a fejét
félre fordította. Kicsit közelebb hajoltam a füléhez.
– Neki, vagy neked, Blair? – újra rám
nézett, amint kiejtettem a nevét. A szemén látszódott valami....mint, aki
beindult.
– Egyikünknek sem. – rázta meg a fejét és az
izgatott pillantása is eltűnt.
– Rendben. – adtam be a derekam. – Akkor ez
ideiglenes. Ameddig találsz új lakást, addig lakhatsz nálam. Felajánlom. Rajtad
áll, hogy elfogadod–e. – egy lépést hátráltam, széttártam a két kezem és
vártam. Na, meg persze imádkoztam, hogy belemenjen.
Nincsenek hátsó szándékaim, nyílt lapokkal
játszok, de Blairnek csak lassan engedem megnézni a lapokat. Azok után, ami a
bárban történt biztosan garantált a minden reggeli merevedésem.
–
De csak pár hétre.
Blair szemszöge
Beszálltam az anyósülésre, becsatoltam
magam, szóltam Amy–nek is, aki még mindig mosolygott. Úgy tűnik Harry nem
csak engem varázsolt el.... Vagyis nem csak rám van hatással...a velem
egykorúakra.
– Hova megyünk? – kérdezte álmosan Amy,
amikor már több mint 20 perce autóztunk. Ásítva megdörgölte a szemét, a feje
jobbra–balra dülöngélt.
– Pár éjszakát Harry–nél töltünk. –
fordultam hátra. Szinte már elaludt. Reggel Azt hittem a nap fő problémája
Kyle lesz. Mekkorát tévedtem.
– Harry a.....bará....tod? – kérdezett újra,
már félálomból. Harry–re sandítottam, akinek huncut mosoly ült az arcán.
– Öhm....nem, szívem. – mondtam végül. Amy
már csak motyogott rá valamit, biztosan elaludt.
– Nem fogok megsértődni, amiért letagadtál Minket
Blair. – sóhajtott Harry. Szomorú ábrázattal fordult felém, amin nevetnem
kellett. Követve a példámat elmosolyodott.
Még öt perc autókázás után egy kétszintes
ház előtt állt meg. Azonnal szégyellni kezdtem magam, hogy nehogy valami
pénzéhes szukának nézzen. Gyorsan beállt a garázsba, leállította a motor és
engem nézett. Az utastérben az egyetlen fényforrást a kis lámpa jelentette.
– Szóval.... Te valami gazdag csávó vagy,
igaz? – kérdeztem kínosan. Halkan nevetett és a fejét rázta.
– Amennyit én keresek az a cukrászdából és
az étteremből folyik be, de apám ezt a pénzt befekteti, majd visszaadja. – vont
vállat. Mint akit ez nem igazán érdekel.
– Nézd... én nem azért jöttem, mert a pénzed
kell, sőt nem is tudtam, de feltűnhetett volna, mert akkora borravalót adtál
és.....
– Blair! – nevetett. Kezét az állkapcsomra
támasztotta és a hüvelykujjával befogta a számat.
– Sejtettem, hogy nem kell a pénzem, mert
megpróbáltad visszaadni.
– Öhm...nos, izé.... – az ujjával a számon
motyogtam, próbáltam a szemébe nézni, de ő csak az ajkamat fixírozta. Teljesen
kiszáradtak, kénytelen voltam megnyalni őket, ezzel együtt az ujját is. Azt
vártam, hogy ezután elveszi, vagy valami, de nem. Zöld szemét újra az enyémbe
fúrta, és most úgy csillogott, mint egy macskáé, aki a kiszemelt prédáját
akarja felfalni .És ezt is akartam. Hogy felfaljon.
– Menjünk be. – suttogta. Egy súly szakadt
rám, amitől sehogy sem tudtam szabadulni. Bólintottam és kiszálltam. Próbáltam
a csalódottságomat palástolni.
– Hagyd csak! – szólt át a tető felett,
amikor Amy–t akartam kihámozni hátulról. – Menj fel nyugodtan. – biccentett egy
fehér ajtó felé. Ismét bólintottam, majd az előbb említett ajtó felé mentem. Felkapcsoltam
a villanyt, majd egyesével véve a fokokat, elindultam az emeletre.
A fenti látvány még jobban meglepett. Felkapcsoltam
egy újabb lámpát és úgy csodáltam a lakást. Az ajtó egy hatalmas modern nappaliba
nyílt. Az egyik fala full üveg volt, a másik világos bézs színű fekete
bútorzattal. Vele szemben egy ugyanolyan színű sötét kanapé, mögötte
étkezőasztal, amerikai konyha stílusban kialakítva. Tátott szájjal ámultam.
– Blair. – szólított meg Harry a hátam
mögül. Hátranéztem és egyből elvigyorodtam a látványon, ahogyan a húgomat
tartotta. Elindultam azon a folyosón, amin ő is, valószínűleg a hálók felé.
– Szóval.... Ez itt balra az én szobám, a
jobb lesz a tietek, ha nem baj, hogy ketten vagytok együtt. – amikor
bólintottam folytatta. – Ez itt szemben a fürdő, ami két oldalról is járható,
szóval, ha nem akarsz társaságot, akkor javaslom, hogy zárd be. – kacsintott
rám egyet. Nyeltem egy nagyot, mire láttam, hogy szívesen nevetne. Benyitott a mi
szobánkba. Mármint Amy és az én szobámba.
– Itt van egy csomó takaró, törülköző,
paplan. Ide betehetitek cuccaitokat. Van egy francia ágy és egy egyszemélyes. Minden
világos? – fordult felém, miután a húgomat lerakta az ágyra.
– Igen. – helyeseltem.
– Remek. Gyere! – megfogta a kezem és
kihúzott a szobából. Levezetett azon a pár lépcsőn, ami a folyosó elején volt,
majd be a nappaliba.
– Az üveg ütésálló, nem nyílik ki, semmi,
szóval biztonságos. Ott oldalt.... – mutatott balra. – van egy kallantyú és el
lehet húzni azt a panelt és szabad az út az erkélyre. – rám nézett, hogy
érthető–e, de engem csak az foglalkoztatott, hogy még mindig a kezemet fogta.
– Blair! – nézett rám vigyorogva. Azonnal
kizártam minden gondolatomat.
– Igen?
– Nem vagy éhes? – kérdezte, valószínűleg
sokadjára. Idétlenül bólintottam, mire a konyhába húzott. Itt minden
kontrasztban volt. A padlólap, a konyhapult és az oszlopok feketék, a bútorok
fehérek voltak. Illett Harry-hez ez a letisztultság.
– Mire vágy? – kérdezte Harry a hűtőből. Rád!
Mondta volna a szám, de még idejében észbe kaptam.
– Hogy mi? – a kérdésemre elfordult a
hűtőtől és engem méregetett, ugyanazzal a magabiztos vigyorával, amit már
párszor láttam.
– Mire....Vágysz....Blair? – tudta. Már
tudta, hogy ha így beszél, akkor milyen hatással van rám. Nyeltem egy nagyot. Valahogy
ki kellett kerülnöm ezt, nem akartam hülyeséget mondani.
– Én...öhm... egy kis rántottát? – egy
helyben toporogtam, a cipőm órát nézegettem, majd az övéi is megjelentek a
látóteremben. Egyik ujját az állam alá támasztotta és felemelte. Sötétzöld
szeme az arcomat vizslatta, nyoma sem volt az előbbi játékosságnak. Mély,
reszketeg levegőt vettem, a tekintete először a számra, majd a melleimre
siklott.
– Harry! – szóltam rá haragosan, amikor a
zöld smaragdok még mindig nem a szememet nézték. Lehajtotta a fejét és mélyen
felnevetett.
– Olyan piszkosul ártatlan vagy. – a hangja
még mélyebb, még rekedtebb volt. Kirázott a hideg, de a teste olyan jó meleg
volt, hogy szinte utána is léptem, amikor ő hátra.
– Hogy szereted a rántottát? – micsoda
témaváltás!Visszaállt a pulthoz, felütött pár tojást, majd fűszereket vett elő.
– Sosem ettem különleges rántottát, csak
amit én gyorsan összedobok. – vontam vállat. Testtel még a pult felé fordulva,
de hátra nézett rám. Őszinte mosoly ült az arcán, a két aranyos gödröcskével
együtt.
– Akkor ígérem ez lesz a legjobb.
Több hozzávalót is elővett, zöldséget,
húsokat és azt is a serpenyőbe dobta. Olyan könnyedén mozgott a konyhában,
látszott rajta, hogy ért hozzá. Ameddig ő a vacsorát készítette én
megterítettem a pulton, ami elválasztotta a nappalit. Harry kiszedte a
rántottát két tányérra, a serpenyőt a mosogatóba dobta, majd beletörölte a
kezét a vállán lógó konyharuhába.
– Jó étvágyat! – mondta, ahogy levágódott
mellém. Nem kezdett el egyből enni, engem nézett. Felszúrtam a villámra egy kis
tojást, majd bekaptam. Elképesztő íze volt. Annyi fűszert éreztem rajta, a
zöldségek, a hús és a sajt olyan finom ízt kölcsönzött neki.
– Ez nagyon jó! – nyögtem fel. Amint
észrevettem magam elvörösödtem. Harry arcán önelégült vigyor jelent meg, már
tudtam, hogy valami perverz visszavágás jön.
– Remélem nem csak a rántottámra fogod ezt
mondani. – rám kacsintott, majd elkezdte lapátolni a vacsoráját.
Égő vörös fejjel ültem végig, ameddig
befejeztük. Harry elpakolta au edényeket, majd el is mosta őket, én pedig az
izmos hátát néztem addig. És egy kicsit lejjebb is.
– Tetszik amit látsz? – Harry hirtelen
megfordult, elégedett vigyor ült az arcán, ahogy elindult felém. Beszorított
vadnak éreztem magam, ahogy pult és közé szorultam. Hátamat amennyire csak
tudtam nekipréseltem a kőnek és vártam.
Pár centire állt meg tőlem, két karjával a
derekam mellett támaszkodott. Idegesen nyeltem egyet, amikor a szemébe néztem. Láttam,
amint az eredetileg pajkos tekintet átalakul valami sötét és izgatóvá. Tekintete
végigsiklott a testemen és megint, mint a kocsiban, úgy nézett rám mintha fel
akart volna falni.
– Blair. – suttogta, már szinte az ajkaimra.
Teljesen bezsongtam tőle. A szappan és öblítő illata keveredett egy kis
izzadtsággal és a bár szagával, de még mindig bódító volt. Éreztem, hogy
megremeg a térdem, ezért erősebben markoltam a pultot, amihez a teste teljesen
hozzászorított.
– Harry? – suttogtam én is. A szemhéjam
megremegett, majd le is csukódott. Egy tizednyi másodperc sem telt el, hogy
Harry ajkai az enyémre tapadjanak. Finom volt, új ismerkedő, elengedtem magam. Kezemet
a vállára csúsztattam, majd fel a tarkójára és bele a göndör tincsekbe. Akkor
így történt a múltkor is. Karját a derekamra fonta, erősen magához
szorított, majd megharapta az ajkamat. A hirtelen érzés meglepett, nem fájt,
inkább izgató volt. Engedelmesen felnyögtem, ajkaim elnyíltak. Meleg nyelve
először az ajkamat, majd a fogamat és a nyelvemet nyalta végig. Van az a
klisé rész, hogy a csók közben az emberek nyelve táncol, de is olyan volt. Ő
szívta az enyémet, én az övét. Teljesen elvesztettem az eszem, levegőt is alig
vettünk. Ez akkor tűnt fel, amikor a combomnál megragadva felrakott a pultra,
majd áttért a nyakam csókolására. Óvatosan harapta, szívta, pont úgy mint a
bárban.
A kulcscsontomon félrehúzta a pólómat, így
ott is végigcsókolta, majd visszatért az ajkamhoz. Még követelődzőbben csókolt,
szilárd volt és kemény, mégis puha. Halkan nyöszörögtem, ahogy újra ráharapott.
A hangom kizökkentette, hátrébb hajolt. Homlokát az enyémnek támasztotta,
lihegtünk, a lélegzetünk egybeolvadt.
Harry szemszöge
A halk nyöszörgése visszarántott,
visszanyertem az ónuralmamat. Az ajka nedves, meleg és duzzadt volt és
reméltem, hogy a lenti is. Tudtam, hogy még korai lenne tovább menni, de
annyira csábított a tudat, hogy egy csók mit tesz vele.
Újra odahajoltam, ismét megcsókoltam, de
most gyöngéden. Az alsó ajkát kicsit beszívtam, majd el is engedtem. Zöld szeme
értetlenül meredt az enyémbe. Mellkasa erősen és gyorsan mozgott fel és le. Vonzotta
a tekintetemet, de ellenálltam a kísértésnek. Hidd el Blair, ez csak a
kezdet volt!
Pár lépés távolságot hagytam magunk között,
segítettem leszállni neki a pultról. Szívesen vettem volna a vállamra és vittem
volna a szobámba, hogy addig dugjam, míg a nevét is elfelejti, de volt benne
valami más. Más, mint a legtöbb nőben. Talán az ártatlansága, a kitartása, a
hűsége, a szeretete.
Egymást néztük pár percig, szerintem
egyikünk sem fogta fel, mi is volt ez. Végignéztem az arcán, a homloka kicsit
fénylett a verítéktől, a szeme ragyogott, az ajka... oh azok az ajkak!Enyhén
még csillogott, kicsit duzzadt volt és elnyíltak. Hallani akartam, ahogy
könyörög azokkal az ajkakkal. Érezni akartam. Az arcomon, a testemen....a
farkamon. Ahogy néztem éreztem, hogy egyre keményebb vagyok, de tudtam, hogy
nem mehetek vele messzebbre.... még.
– J–jó éjt. – nyögte ki halkan. Visszanéztem
a szemébe, ami még mindig arról árulkodott, hogy be van indulva, de már
alábbhagyott a lelkesedés. A tekintetem lesiklott a nyakára, amin apró, halvány
rózsaszínes–lilás foltok jelezték, hogy hol csókoltam őt.
– Jó éjt, Blair. – biccentettem. A teste
megrázkódott, amint kiejtettem a nevét. Megismételte a mozdulatom, majd szinte
elmenekült előlem. Majdnem hasra vágódott, bal válla felett visszanézett rám,
de végül csak elért a szobájába.
Elpakoltam a maradék edényeket, hátha közben
is lankad a vágya., ám nem ez volt. Enyhén idegesen lecsaptam a rongyot a
pultra és a szobámba mentem. Ledobtam az ingemet, a farmeromat, majd minden
ruhám egy kupacban volt lehányva a szoba sarkában. Meztelenül álltam a
szobámban, még mindig kemény farokkal és vártam. Annyira feszült voltam, ki is
akartam elégülni, de jobb szerettem volna, ha Blair ebben segít azért. Így
kénytelen voltam a saját kezemmel, de az ő képével beérni.
Blair szemszöge
Értetlenül ültem az ágyamon. Amy mellettem
szuszogott, csak ennyit hallottam a csendben, majd Harry szobája felől egy
halkan átszűrődő nyögést. Vajon ő most....?Megráztam a fejem, hogy Harry
minden varázserejét kihullajtsam magamból. Semmi haszna.
Valahogy kikászálódtam a fürdőbe, azonnal
bezártam a másik szoba felöli ajtót, majd a tükörképemet vizslattam. A szemem
csillogott, az ajkam duzzadt volt, még éreztem benne a lüktetést, a szívást, a
harapást. A hajam kócos volt, fel sem tűnt, hogy Harry beletúrt. De a
nyakam....Harry kiszívta a nyakamat!
Talán dühösnek kellett volna lennem, de nem
voltam. Ez emlékeztetett arra, hogy milyen volt őt csókolni. De az a
félreérthetetlen nyögés. Harry ugye nem azért hozott ide, mert akar tőlem
valamit szexuálisan is?
Kinyitottam a Harry oldali ajtót, majd
visszamentem a szobámba. Eseménydús este volt, mit ne mondjak. Inkább nap,
mint este.
Szuperül írsz csodálatos vagy, imádom az egészet, imádom ezt a Harry, Blair párost egyszerűen mesés, imádoooom! ❤️❤️😍😍😱
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNem rég talaltam ra a blogodra nagyon tetszik, nagyon varom a folytatast!
Szia
BezTina
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésImádtam, egyszerűen zseniális stilusod, gondolatmeneted, és szövőszálaid vannak!
VálaszTörlésNagyon jó lett siess a kövivel :-)
VálaszTörlés